A Best Service standján viszont valóban felleltük Rob Papent, aki egyből el is csípett bennünket egy extenzív Blue-demó erejéig. Én magam még annyira nem ismertem ezt a hangszert, de amit Rob mutatott belőle, az alapján, azt hiszem, közelebbi kapcsolatot kéne létesítenünk.
A Blue ugyebár egy hatoszcillátoros szoftszinti-monstrum, renegetg keresztül-kasul modulációs lehetőséggel, hullámformarajzolással, szubtraktív, FM és PD szintézisekkel, sokféle szűrőkarakterisztikával (ezek közül az aluláteresztő olyan közel megy a Moog-hangzáshoz, hogy az már fáj... talán közelebb van, mint az Arturia), így rengetegféle hangzás ki bír belőle jönni, a brutális szőnyegektől a torzított bassline-on keresztül a csilingelő elektromos zongoráig.
Rob főleg az új, 1.5-ös verzió lehetőségeit csillogtatta, amik leginkább az igen változatos, programozható arpeggiator körül mozognak. Az arpeggiatort össze lehet kötni a modulációs mátrix elemeivel, így tulajdonképp szinte bármilyen paramétert mozgásba hozhatunk általa. Rob felküldött egy egyszerű groovemintát alapban a host szekvenszerből, és ezután már csak az arpeggiatoré volt a szó, bármit varázsolt a művész-fejlesztő, szinte minden jól sikerült, pedig láthatóan nem eltervezett előadás-szekvencián ment végig.Rob Papen weboldalát itt találhatják az érdeklődők, ahol olvashatunk a Blue-ról is, valamint előző szoftszintijéről, az Albinóról is, no meg a zenei karrierjéről.
Utolsó kommentek