A Receptorról még nem szóltunk ezeken a bloghasábokon, pedig egy fontos jószág: egy hardver szintimodul (fejlesztője a Muse Research), aminek azonban nincs saját hangja mindaddig, amíg bele nem töltünk egy vagy több VST instrumentet. A mélyében tehát nyilván egy kis PC-szerű képződmény lakozik, RAM-mal (bővíthető!) és merevlemezzel, ezekbe kell feltölteni kívülről, Ethernet útján az arra alkalmassá tett szofthangszereket (bármit nem lehet belerakni, csak olyanokat, melyeknél a gyártó kompatibilitást vállal). 2000 dolláros cucc, és számos nagy nemzetközi élő produkció bevállalta már gigaturnék színpadi megoldásaként, így, úgy hírlik, elég megbízhatóan vihető ki vele ez a világ emberek elé.
Most megjelent az 1.5-ös szoftververziója, ami sok egyéb újdonság mellett bevezeti az Uniwire-lehetőséget, ami annyit jelent, hogy dugjuk össze a stúdióban PC-nket (vagy Mac-ünket) vele, és az máris úgy láthatja a Receptorra installált plugineket (effekteket és instrumenteket egyaránt), mintha ott lennének a számítógépen. Sőt, mindez nemcsak egy Receptorra érvényes; az Uniwire egyszerre több Receptort is lát, így meg is született az egyik legegyszerűbb megoldás az overloadolt processzorok kiváltására. Release note-ok és egyebek itt.
Utolsó kommentek