Batta Barnabás szerkesztésében jelent meg nemrég a Médium - Hang - Esztétika, egy tanulmányok laza láncolatát tartalmazó kötet, amely a kétezres évek elektronikus zenéjét, valamint elektronikus zenereprodukálását tekinti át és helyezi történeti kontextusba, elsősorban esztétikai szempontból. A könyv honlapja itt van, ehelyütt meg is lehet, sőt: meg is KELL rendelni, azonnal, a blog minden olvasójának; számos hátrányos jellemzőjét, gyermekbetegségét ugyanis messze felülmúlják erényei.

A kisebb horderejű problémák a címmel és a borítóval kezdődnek - még csak nyelvfasizmusra sincs szükség ahhoz, hogy letámadjuk a címet, annak írásmódját és a médiumozást (ami ugye a latin műveltségűek, valamint a Farkasházy Tivadar által leterrorizáltak védekező reflexe az egyébként teljesen megfelelő média használata helyett). A grafika pedig, az emberi agy felé közelítő csatlakozóval az egyik legkifutottabb képi toposz, amit a témában el lehet képzelni - annyi újítással, hogy most az USB a trendi, és nem a MIDI, az Ethernet vagy az SCSI.

A könyvet kinyitva újabb megrettenés - elképesztően kicsi betűkkel szedték a szövegtesteket. Nem helytakarékosságból - a mütyürke karaktersorok között jókora sortávolság tátong. Erre vajon mi a magyarázat?

Még mindig csak az impresszumnál tartunk, ahol hiába keresnénk korrektort, nyelvi lektort, ilyen funkciót a stábban nem osztottak - az eredmény természetesen az, amit várunk: rengeteg elütés, helyesírási és egyeztetési hibák sokasága. Szerencsére súlyos, értelemzavaró probléma nem csúszott be sehova, de a vállalkozás igényessége jobb minőségű szöveget ígért.

A sok kis kellemetlen tűszúráshoz képest a könyv első nagyobb blokkja, a mintegy száz oldalt kitevő történeti és elméleti összefüggéshalmaz az elektronikus zene környékéről - egészen egyszerűen lenyűgöző, letehetetlen olvasmány minden érdeklődőnek. A két magyar és a három külföldi szerző millió új ténnyel és kevéssé ismert összefüggéssel kápráztatja el az olvasókat a témában. Nem közhely, hanem tény: munkáik hidat vernek a klasszikus zene, a huszadik század kísérletező, kortárs elektronikája és a korszerű elektronikus tánczene közé.

A második blokk kellemetlenül kezdődik: Rolf Grossmann munkája a legrosszabb tudományos hagyományok szerint építkezik. Többszörösen összetett mondatok épülnek nála bombasztikus, egymásra torlódó idegen szavakból, melyeket aztán, ha megfejtünk, csupa triviális állítással szembesülünk. Ugorjuk át, nem vesztünk semmit.

Az ugrást követően a kötetszerkesztő Batta Barnabás írásával szembesülünk, ő az elektronikus zene mint eszköz által véghez vitt kulturális fordulatról ír. Messziről közelít, az evolúció fogalmának hosszas értelmezésével, de nem fullad érdektelenségbe. Az előkészítés után ráfut néhány technológiai részletre, ahol sajnos majdnem mindenben téved: az illusztrációként használt grafika nem az Ableton Live-ból, hanem a Reasonból való, a Sequential Circuits nemhogy nem találta fel a samplert, hanem soha nem is csinált ilyesmit, Robert Moogtól pedig a digitális processzorok fejlesztése igen távol állt.

A következő két munka az elektronikus zenevisszaadó eszközök formatervezési trendjeiről, eszközeiről szól, ami egy nagyon érdekes kitérő, de nekem torzó. A lényeges kérdések ezután jöhettek volna - formavilága, dizájntrendjei nemcsak a lemezjátszónak és az iPodnak van, hanem az elektronikus hangszereknek is, kár, hogy ők kimaradtak. Az pedig, hogy a létrejövő elektronikus zene mennyire dependens a felhasznált eszközök felhasználói felületétől és az alattuk megvalósított szoftvertrükkök különböző készleteitől, újabb lehetőséget nyithatott volna a szerkesztőnek ahhoz, hogy ezt az oldalágat becsatornázza a könyv főáramába.

Az elektronikus zene pszichológiája a következő blokk címe, ez John Chowning, az FM szintézis megalkotójának tanulmányával kezdődik. A dolgozat nem az FM-ről szól, hanem egy még annál is érdekesebb témáról: hogyan tudjuk azonosítani az egyszerre megszólaló hangokat. Őt Francisco López, egy előadó követi, aki a színpad paradigmáját rombolja le írásában (és előadásai során a gyakorlatban is). Roppant érdekes és logikus, amit ír.

A kötet egyik erőssége Rónai András írása a fájlcserélők használatának etikai kérdéseiről. Nem a szokásos érveket és ellenérveket ütközteti - minden hagyományos vitahelyzetet átkeretez, amivel azt éri el, hogy az olvasó újra átvizsgálhatja saját álláspontját és annak helytállóságát.

A Médium - Hang - Esztétikát tehát tessék megvenni, itt, 2590 forintért. Majdnem 300 oldal szellemi izgalmat kapunk érte.