A zenei technológia iparát az elmúlt két évben elárasztották az iPhone-hírek - nem csoda, hiszen a lassuló zeneiparnak szinte ez volt az egyetlen területe, ahol szépen növekvő számokat tapasztalhattunk (felhasználószámban is, forgalomban is). A platformnak hamar konkurenst állított a Google, és az Android-készülékek is viszonylag gyorsan bemásztak a köztudatba - most pedig, hogy az Apple zárt rendszerének a hátulütői is kezdenek megmutatkozni, az Android előtt egész jó esélyek mutatkoznak.
A midi.blog esetében ez annyit jelent, hogy egyre többet kerülnek majd szóba nálunk erre a platformra írt szoftverek is, és ahhoz, hogy a dolgot élőben is kipróbálhassuk, lett egy támogatónk is, a Samsung. Frissen piacra került telefonjuk - ami már nálunk van - a Galaxy S, talán a legjobb a legfelső kategóriában, az iPhone 4-es versenytársa tud lenni, paraméterei alapján: egygigás processzora van, 800x480-as, gyönyörű és élénk OLED képernyője, frogatható, van GPS-e, FM rádiója, két kamerája, 8 giga memóriája, (SD-kártyával szépen bővíthető is ez még), és az Android szabadságát kapjuk hozzá - olyan fájlt másolhatunk a memóriájába, amilyet csak akarunk, drag and drop, semmi plusz szoftver, és a programjainkat sem cenzúrázza egy éles eszű idióta valahol néhány tengerrel arrébb.
A hozzá adott programok elsőre remekül festenek, van sima email, Gmail-kliens, remek Google Maps, videótelefon, YouTube, Google Calendar, Twitter- és Facebook-kliens, és még rengeteg más. Majd még felfedezzük.
Utolsó kommentek