Idei első tesztdarabunk egy nagyon egyszerű és igen-igen olcsó hangkártya, az ESI U24XL-je, a Corg Bartók Béla úti boltjából. Mondhatnánk azt is, hogy belépő szintű avagy entry-level termékről van szó, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok esetben komoly stúdiót is fel lehet építeni anélkül, hogy rengeteg ki- és bemenetünk lenne a számítógépen; az egész most már csak ízlés kérdése, hogy akarunk-e külső eszközöket, hangszereket, effekteket használni, vagy megelégszünk a szoftverekkel. Az utóbbi esetben az U24XL-szerű hanginterfészeket fogjuk valószínűleg elsősorban keresni - az eszköz hangminősége stabil, rendben lévő, hoz mindent, amit kell -, egyszerűsége pedig lenyűgöző.

Szappandoboznak is szokták csúfolni ezt a sztereó-bemenet-sztereó-kimenet felépítésű USB-s interfészkategóriát, az U24XL-re viszont nehéz ráakasztani ezt a jelzést, mivel - hasonlóan a többi ESI termékhez - ez is masszív fémházba került, és ki látott már fém szappantartót? (Én igen, de nem sokat.)

A kis doboz tényleg egyszerű, még eleje sincs: az egyik végében vannak az analóg ki- és bejáratok, átellenben pedig a digitálisok - mert ilyenek is vannak, optikai és koaxiális S/PDIF-végződéseket fogunk találni. Ide tartozhat még, hogy direktmonitor-lehetőség az van, tehát a bemenet egy gombnyomással átköthető a kimenetre. A digitális csatik mellett még ott az USB, nincs viszont MIDI, ami pedig elő-előfordul még a hasonló interfészeken - az elmélet az lehet mögötte, hogy évek óta minden billentyűs hangszeren USB-s MIDI is van, ami amúgy is praktikusabb és jobb megoldás.

A csomagolás is egyszerű, de azért elegáns, a benne igen rövid leírás - minek is kéne hosszabb -, és két CD is lapul, egyik a meghajtóprogram, a másik pedig egy Cubase LE 4, ha nem lenne szekvenszerünk. A tesztgépünk egy optikai meghajtó nélküli, 1,6 gigás Atom procival felszerelt netbook volt, így ezekhez hozzá sem nyúltunk, mentünk egyenest a weblapra driverért. Elképesztő bőség szakadt ott ránk - Win XP, Vista, Win 7, Win 7/64 és Mac OSX is van a kínálati listán, mindegyikre optimalizált verziókkal, és a verziószám is ígéretes - 2.2, azaz rendesen gondozgatják még ennek az egyszerű eszköznek is a kezelőprogramjait.

Az installálás nagyon sima ügy, először csatlakoztatás nélkül végigfuttatjuk a Setup programot, a végén pedig bekötjük az USB-t és várunk egy percet. A feltelepülő alkalmazás, amivel kommandírozni lehet az eszközt, igen egyszerű, és nagyon hasonlít a nagyobb interfészeiken már megszokotthoz - bemeneti szint, kimeneti szint, némítás, forrás analóg vagy digitális, mintavétel 32, 44,1 vagy 48 kHz, profi vagy konzumer a digitformátum, másolásvédelem kerüljön-e bele, és működjön-e a direktmonitor. A bemenet oldalán jó hír, hogy pici szintet tud emelni, ha túl halk jel jön be, +12 dB erejéig. Mikrofont viszont egyáltalán nem fogad, akinek ilyesmire szüksége van, máshova kell, hogy menjen.

Egy okosság még: DirectWire néven egy pici program a driveren belül megengedi, hogy a bemeneteket és a különböző hangeszköztípusokat direktben, gépen belül összedrótozzuk. A Windows Multimedia driverét, a WDM-et, az ASIO-t és a néhai GigaSampler GSIF-felületét lehet összekötözgetni így tetszés szerint - ritkán van szükség ilyesmire, de akkor jól jön.

Latencyben nyolcféle, előre konfigurált beállítása van, ebből az 1,6 gigás gépünk az Orion szekvenszerrel a leggyengébbet bírta ki, ez 288 mintás puffert jelent. Nem ártott volna egy még ennél is biztonságosabb, 512 mintás beállítás is (elő szokott ez így fordulni pedig máshol). A legoptimistább beállítás 48 minta, ami viszont kicsit erősnek tűnik - de lehet, hogy csak jövőbiztosra tervezték a dolgot...

Szumma szummárum a bruttó 33 ezer forintért hazavihető kis darab az alsó árkategóriában nem az árbajnok - eltérően az ESI többi termékétől -, de ha vásárlási kényszerünk van, akkor mindenképp megfontolandó, kialakítása, minősége és a meghajtóprogramok széles kompatibilitása miatt (például mert még mindig nem túl sűrű a 64 bites Windows-verziók támogatása a piacon).